Itt az ideje, hogy kihasználjuk a rendelkezésünkre álló zöldségdömpinget, és olyan ételt készítsünk, amit bizonyára gyakran meg fogunk ismételni. 😀

Az elkészítése nem bonyolult, és az eredményt már magad is megtapasztalhatod… Kezdődjön a nyári varázslat a tányéron! 😉

SÜLT ZÖLDSÉG QUINOÁVAL ÉS PESZTÓS HUMMUSZAL

Hozzávalók:

–           1 csésze főtt quinoa

–           ½ citrom leve

–           1 db közepes édesburgonya

–           2 db kisebb cékla

–           1/2 brokkoli fej

–           2 kanál olívaolaj

–           só, bors ízlés szerint

–           2–3 kanál Natúr Hummusz

–           2–3 kanál bazsalikomos pesztó

–           ¼ csésze apróra vágott dió

–           1 csomag újhagyma

Elkészítés:

Főzés előtt alaposan öblítsük át a quinoát, hogy ne legyen keserű. A megmosott és lecsepegtetett quinoát tegyük át egy lábasba, és öntsük fel kétszeres mennyiségű vízzel. Körülbelül 20 percig főzzük alacsonyabb hőmérsékleten, hogy szinte az összes folyadékot felszívja. A megfőtt quinoát hagyjuk kihűlni, majd villával lazítsuk fel, sózzuk és öntsük rá a frissen facsart citromlevet.

Melegítsük elő a sütőt 180 °C fokra. Az édesburgonyát és a céklát megtisztítjuk és kockákra vágjuk. A brokkolit rózsáira szedjük. Helyezzük a zöldségeket ugyanabba a tálba, locsoljuk meg olívaolajjal és sózzuk meg. Jól keverjük össze, majd tegyük át egy serpenyőbe. Előmelegített sütőben kb. 35 percig sütjük. A sült zöldségeket még egyszer átkeverjük, és hagyjuk kihűlni.

Egy kis tálban keverjük össze a hummuszt a pesztóval.

Tálaláskor minden tányérra tegyünk néhány evőkanál quinoát, majd néhány evőkanál sült zöldséget és 1–2 evőkanál pesztós hummust. Szórjuk meg apróra vágott dióval és apróra vágott újhagymával, majd tálaljuk.