Megint a sport! 😃

Az olimpiai játékok már a régi korok óta zajlanak, így egyszerűen nem tehetjük azt, hogy ne foglalkozzunk ezzel az egyedülálló eseménnyel… És igen, már az elején érdemes tisztázni, hogy a játékok sokkal többet jelentenek, mint egyszerű sportot, függetlenül attól, hogy milyen korban élünk.

Szeretünk elgondolkodni azon, hogy mennyi erőfeszítés, munka, akarat és motiváció kell ahhoz, hogy kiérdemeljük a jogot, hogy országunkat ezen az egyedülálló eseményen képviseljük. Az eredményektől és helyezésektől függetlenül mindazok a férfi és női sportolók, akiknek sikerül a világ legjobbjai között lenni, igazán különlegesek, és életük végéig emlékezni fognak erre az élményre.

Bizonyított, hogy a kedvesség, a segítőkészség és az emberség értékes tényezők az életben, a világban… A vitorlás versenyzőktől kezdve, akik szánt szándékkal lemondtak érmükről, hogy megmentsenek egy veszélybe került másik versenyzőt, a dzsúdósok, akik direkt nem az ellenfél sérült lábát támadták annak érdekében, hogy amennyire lehet „fair play“ maradjon a játék, a vívósok, akik elismerték, hogy az ellenfél megérintette őket a karddal, bár a bírók ezt nem így látták, ezért feladták a győzelmet és az aranyérmet, továbbá a futók, akik megszakították a versenyt, csak azért, hogy segítsenek egy sérült ellenfélnek és együtt a célba érjenek, egészen a magasugrókig, akik azonos eredményt értek el, és ahelyett, hogy addig versenyeztek volna, amíg az egyik feladja, az aranyérem megosztása mellett döntöttek… Ezek a példák mindig inspiráló hatással vannak ránk, és újra és újra bebizonyítják, hogy az őszinteség és az emberség ugyanannyira fontos téma, mint az érmék.

Szóval, ha nem is vagy nagy sportrajongó, próbáld más szemmel nézni ezt a csodálatos versenyt, tisztelve minden résztvevőt, és persze szurkolj a hazádnak és kedvenc versenyzőidnek… Biztosak vagyunk abban, hogy mindezt élvezetesebbé teszi, ha az élményt megosztod a szeretteiddel, kedvenc ételed társaságában… A hummusapiensek pontosan tudják, mire gondolunk. 😉